MODERN MACRAME BRIDE

Az első igazi menyasszonyomnak készített macrame ruha alkotása közben azt éreztem: ez az én utam…”

Az első DADO menyasszonyi macrame ruha elkészítése meghatározó és nagyon megható élmény volt számomra. Az első találkozástól kezdve a nagy napig a menyasszonyommal együtt izgultam, hogy minden csodás legyen. És a közös pillanatok hatására éreztem azt, hogy az életem során szeretném többször átélni a menyasszonyi macramek alkotásával járó pluszt és boldogságot. Végtelenül hálás vagyok azoknak, akik az én munkámat választják életük legfontosabb eseményére; számomra a legnagyobb megtiszteltetés és elismerés, amit kaphat a márka.

Milyen egy DADO macrame menyasszony? “

A DADO macrame menyasszony • extravagáns; cool bride

Az eddig megismert DADO nők tulajdonságai alapján a következőképp fogalmazódott meg bennem: a DADO macrame menyasszony felszabadult, bátor. Erős nő csodás lélekkel. Ismeri önmagát, az egyéniségét és tudja, hogy ő más, mint a többiek. Nem elégszik meg a “hagyományossal”, tudja hogy neki valami másra van szüksége. Tudatosan Önazonos. Fontos számára, hogy mindig, minden körülmény között érezhesse: “Ez vagyok Én”. Ahogyan Ő maga, úgy az öltözködése is különleges. A külső és belső összhang pedig igazán széppé varázsolja.

Bátor. Szabad. Kreatív. Önazonos. Tudatos. Nőiesen Laza. Vagy Lazán Nőies. Felfedező. Játékos. Modern. Színes. Könnyed. Életrevaló.  Álmodozó. Elszánt. Határozott. Energikus. Előretekintő. Pozitív. Picit “Lázadó”. Karizmatikus. Hisz abban, hogy véletlenek nincsenek…

Az első találkozás

Ha az első lépésen már túl vagy, azaz magával ragadott a kézzel csomózott macrame ruhákban rejlő különlegesség és lehetőség; “érzed a DADO vibe-ot”, akkor a következő pont, hogy keresünk egy közös alkalmat az első nagy találkozásra.

A weboldal naptáras foglalási rendszerén keresztül könnyedén, pár kattintással tudsz számodra kényelmes időpontot foglalni. “

Személyes konzultáció

Ha DADO macrame menyasszonyi csodára vágysz • minimum 3-4 hónappal (de inkább több) a Nagy Nap előtt keress fel! Az első alkalom során beszélgetünk, ismerkedünk egymással és a fonalruhákkal; a fonaltípusokkal, árnyalatokkal, mintázatokkal, fazonokkal és próbálunk. Próbálunk, hogy átéld, milyen élmény is egy minden részletében kézzel készült DADO macrame ruhában tükörbe nézni, mozogni, létezni. Inspirálódhatunk a fehér és a színes darabokból egyaránt! A konzultációt a Wedding Showroomban tartjuk, díja: 10.000 Ft, melyet szerződéskötés esetén a ruhád ára tartalmazni fog. A konzultációs díjért jár Neked egy csésze finom kávé vagy egy pohár pezsgő; egy falatnyi finomság és egy apró ajándék is vár. A célom az, hogy már az első alkalom is egy különleges élményt nyújtson mindkettőnk számára.

(TIPP: Ezeken az alkalmakon érdemes nude fehérneműt viselned, vagy mellbimbó takaró tapaszt használnod! A ruhák többsége alá egyébként nem javaslom a melltartót a minél természetesebb, szebb hatás érdekében.)

Modern Macrame Bride • Open Day

Az idei év egyik újdonsága, hogy (a tervek szerint) minden hónapban egyszer nyílt napot tartok a showroomban. A részletekért figyeld a weboldalam EVENTS aloldalát! Ezeken az alkalmakon fixen bent vagyok reggeltől vagy délutántól estig és a Neked szimpatikus időpontban tudsz bejönni hozzám beszélgetni, ismerkedni, próbálni. Mivel előfordulhat, hogy többen is vagytok nálam egyszerre, ezért ez az alkalom kevésbé tud intim lenni. Ez az alkalom úgymond egy “kötetlen” találkozásra tökéletes, ahol felmérheted a “terepet”! Testközelből megnézheted a munkáimat és kiderülhet, hogy érzed-e a kémiát vagy sem. Kizárólag ezeken a napokon vannak kedvezmények is egyes darabokra, a ruhákon túl kisebb kiegészítőkkel készülök, valamint a nap során finomságokkal várlak Titeket! 
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit itt tudsz megtenni pár kattintással!

A menyasszonyi macrame ruha kiválasztása

Elkészülhet Neked valamely mintadarab rád méretezett mása vagy módosított variációja, de teljesen egyedi DADO macrame menyasszonyi ruhát is tervezhetek Neked! Egyes darabok bérelhetőek is, az eredeti árhoz képest 65-70%-os áron.”

Mintadarab újraalkotása

A mintadarabok nem megvásárolhatók. Ha valamelyik ruhát felpróbálva már azonnal megfogalmazódott benned, hogy “Igen, ez a darab pont Én vagyok!”, akkor egyeztetjük az árakat, leveszem a szükséges méreteket és ha megvan a közös nevező minden tekintetben, akkor akár a helyszínen aláírjuk a megbízási szerződést a kiszemelt darabra. A szerződés a kaució megfizetését követően válik hitelessé – ez történhet majd készpénzben vagy átutalással a megadott időintervallumon belül. Ezután megkezdődik az anyagbeszerzés és a munka. A következő találkozási alkalmunkról, amikor már a saját macrame ruhádat próbálhatod, értesíteni foglak. Ha kell, annyiszor próbálunk, míg minden tökéletes nem lesz!

Egyedi terveztetés

Ha egy teljesen egyedi menyasszonyi macrame darabot szeretnél terveztetni, akkor megbeszéljük az irányvonalakat; hogy melyik mintadarabból melyik részlet tetszik, mik a saját elképzeléseid, egyedi igényeid, megkeressük azt, “mit emeljünk ki rajtad”, felteszek pár kérdést az esküvőtökkel kapcsolatosan is, mert fontos, hogy a ruha és a helyszín, az esküvő stílusa összhangban legyen. A ruháról rajz is készül, mely nem rejti a több 1000 csomót, amit meg fogok húzni; hanem valójában a rajzok egyfajta “érzetet” mutatnak, egy hangulatot, amibe vagy beleszeretünk vagy újragondoljuk. Ha megvan a kiválasztott végleges terv, akkor egyeztetjük az árat, méreteket, szertődést kötünk stb. a többi ugyanaz, mint a másik esetben.

Milyen árban vannak a menyasszonyi macramek?-
Amennyiben egyszerűbb vonalvezetésű darabot választanál, úgy akár 220.000 Ft alatt is tudsz magadnak fonalcsodát készíttetni Velem! A showroomban ezeket az opciókat meg tudod tekinteni, fel tudod próbálni!

Az igazán különleges darabok esetén pedig 220.000 Ft -tól 450.000 Ft-ig találhatsz Neked való csodát.
220.000 – 280.000 Ft között gyönggyel, tüllel díszített topok, palást, boleró stb. jellegű fonalcsodák.
320.000 – 450.000 Ft között extrémebb kategóriájú csoda darabok.
– A teljesen egyedi terveztetés árazása pedig függ attól, milyen irányt választunk – extrém sűrű csomózású / könnyedebb darab és hasonló fontos tényezők.

A legfontosabb, hogy legyen egy konkrét elképzelt “ruha budgeted” , mert annak megfelelően, ahhoz igazodva is tudunk együtt választani, megálmodni a megoldást!
Minden esetben arra törekszem, hogy a közös élmény létrejöhessen, ez az elsődleges szempont a DADO menyasszonyi macrameknál.

Mit tartalmaz az ár?
– A Wedding Showroomban megtartásra kerülő próbákat (az első, általad foglalt 90 perces személyes konzultáció 10.000 Ft-os árát is és a méretedre igazító további 3-4-5 próbát.)
– A ruhád egyedi rajzát
– Anyagköltséget
– Munkadíjat
– Ruhazsákot
– Vállfát
– Vegán tisztítószappant és amennyiben az adott darab engedi: gépi mosáshoz cipzáros mosózsákot!
– Egy kisebb DADO ajándékcsomagot

Macrame menyasszonyi kiegészítők terveztetése

Olyan menyasszonyi macrame kiegészítőket is rendelhetsz tőlem, mint:

  • Macrame Menyasszonyi Saru – A ruhádhoz illő színben, mintázattal
    // Előszeretettel viselték eddig olyan menyasszonyok, akik Bálint Sára menyasszonyi ruháját választották.
  • ÚJ: Macrame Haj Dekor – Hajtincs, copf megmacramezása – szalaggal vagy a saját tincseiddel
  • Macrame Ásványkarkötők – tanú vagy koszorúslány felkérő ajándékként
  • Macrame Fülbevalók
  • Macrame Hajdíszek

Új szolgáltatások DADO macrame menyasszonyoknak

Bridal Outfit Styling

A 2023-as évtől lehetőséged van arra, hogy a ruhád mellé kérd a Bridal Outfit Styling szoltáltatásomat, melynek keretén belül olyan szolgáltatókat, alkotókat, tervezőket, termékeket, kiegészítőket ajánlok személyre szabottan Neked, melyek az általam tervezett ruhához stílusban illeszkedik. Ezáltal tudlak segíteni abban, hogy minden részletében tökéletes legyen az összhang a menyasszonyi outfitedet tekintve. A szolgáltatás keretein belül egy egyedi prezentáció készül számodra, melyben kontaktokat, beszerzési helyeket is találsz az ajánlottakhoz.

Bridal Styled Shoot

Ez az új szolgáltatás a személyes kedvencem, és alig várom, hogy valaki kiválassza! A Bridal Styled Shoot keretén belül egy igazi DADO fotózást szervezek Neked, melyet a már Neked alkotott macrame ruhában fogunk tartani. Neked nem lesz semmi dolgod, csak meg kell jelenj a megbeszélt stúdióban/ helyszínen, időpontban! A csapatot én viszem magammal; kapsz egy könnyed sminket, felkészítjük a frizurád és kattintjuk is a fotóssal a személyre szabott kreatív anyagot, amivel akár már a Nagy Napon meglepheted a vőlegényedet és a vendégeket! 

Macrame wedding decor terveztetés

A ruhádhoz illő macrame dekorációs elemeket szeretnél látni az esküvődön? Fordulj hozzám bizalommal ezzel kapcsolatosan is! Attól, mert az oldalamon a ruhák kerültek fókuszba, továbbra is dolgozom dekor projekteken! Inspirálódj az DECORART portfóliómból, ahol megtalálod az eddigi Wedding Decor projektjeimet, többek között a Hilltop Borbirtoknak tervezett álomszép dekorcsomagokat, óriás dekort vagy az extrém szülőköszöntő ajándékot: az egymásbafonódó családfákat, mely a két család összefonódását szimbolizálja. 

Ha a Nagy Napodra az én munkámat választod, azt kapod majd, amit az oldalaim is sugároznak: csodát, kedvességet, odafigyelést, precizitást, hozzáértést.

Szeretettel várom a találkozásunkat!
A végtelenbe és tovább…
Sok puszi és ölelés:
Dalmi

Bridal photos: Tales of Light

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük